A FÁK TITKOS SZÍVE
Hallgasd meg, vagy olvasd el a történetünket!
Történt egyszer valahol Afrikában, egy tikkasztóan meleg napon, hogy a nyúl
élelmet keresett a forró sivatagban. Egy idő után annyira forró lett a levegő,
hogy már nem is ennivalóra, hanem egy hűvös árnyékra vágyott leginkább.
De semmi ilyesmit nem talált, és egyre reményvesztettebben vánszorgott a
forró homokban. Amikor már éppen feladni látszott a keresést s ezzel együtt
az egész életét, egyszer csak egy hatalmas mangófát pillantott meg a
távolban. Összeszedte maradék erejét, és elkúszott a fáig, amelynek lombja
alatt csodaszép árnyékos mezőt talált.
A nyúl odalépett a mangófa árnyékának széléhez, meghajolt, és udvariasan
megkérdezte: "Kedves fa, megengeded, hogy letelepedjek az
árnyékodban?"
A fa azt válaszolta: "Természetesen, barátom." A nyúl lehuppant az
árnyékban, és már éppen kezdte volna jól érezni magát, amikor a Nap
tovább ment az égen, és újra odasütött, ahol a nyúl heverészett. Akkor a
nyuszi felállt, meghajolt, és megkérdezte: "Kedves fa, megengeded, hogy
kicsit közelebb húzódjak hozzád?" "Hát persze – válaszolta a fa – gyere,
gyere csak bátran." A nyúl megköszönte, közelebb ment hozzá, és már
éppen jól érezte volna magát, amikor éktelenül viszketni kezdett a háta.
"Kedves fa! – szólalt meg ismét. – Megengednéd, hogy a törzsedhez
dörzsöljem a hátamat?" A fa kedvesen válaszolt: "Természetesen, barátom."
A nyúl ismét hálásan megköszönte. A fa kis idő múlva megszólalt:
"Nyulacska, te vagy az első teremtmény, aki ilyen tisztelettel és
megbecsüléssel fordultál hozzám, és ilyen szépen beszéltél velem.
Viszonzásul megmutatom neked a fák titkos szívét."
Azzal a fa törzséből kiemelkedett egy ajtó, megnyílt, és a nyúl besétált rajta.
Odabent csodálatos kertet pillantott meg, amelyhez hasonlót még életében
nem látott. Ragyogó fény világított meg mindent. Egy patakocska folyt
keresztül a kerten, medrében csillogtak az arany és ezüst gyöngyszemek, s
legbelül, a titkos szív legmélyén temérdek kincs és drágakő pompázott. A
fákon varázslatos gyümölcsök kínálták magukat, és a kincsektől roskadozó
bokrok ezer színben ragyogtak. A nyúl szerette volna megérinteni őket, de
nem tette. Leült a fűre, és gyönyörködött, szívta magába a fa titkos szívének
szépségét. Mindenből békésség és nyugalom áradt. Amikor kigyönyörködte
magát, felállt, meghajolt, és elköszönt. A fa így búcsúzott tőle: "Barátom,
szeretnélek megajándékozni. Válassz kincseimből valamit, ami
tetszik." A nyúl
örömében ide-oda ugrándozott, majd egy rubintos gyűrűt választott, és
ráhúzta az egyik fülére. Megköszönt mindent a fának, és megígérte, hogy
soha senkinek nem beszél arról, amit látott. Hazafelé menet az úton lesben
állt a hiéna, és meglátta a nyúl fülén a csillogó gyűrűt. Megfenyegette, hogy
ha nem mondja el, honnan szerezte, megöli. A nyúl féltette az életét, és
elárulta a hiénának, hogyan jutott a gyűrűhöz. A hiéna azonnal a fához
rohant, és mézesmázosan kérte, hadd ülhessen le az árnyékába, hadd
húzódhasson hozzá közelebb, és hadd dörzsölhesse hátát a fa törzséhez. A
fa meglepődött, de megengedte neki, sőt még a fák titkos szívét is
megnyitotta előtte. Amint az ajtó kinyílt, a hiéna vadul beugrott, és szörnyű
pusztításhoz kezdett odabent. Letörte az ágakat, letaposta a virágokat,
beleköpött a patak vizébe, tört és zúzott, amerre járt. Fájt ez a fának, de nem
szólt egy szót sem. Akkor a hiéna a titkos szív legbelsejébe rohant, és tépni
kezdte a kincseket. Aggatta magára az aranyat, ezüstöt, gyémántot, a
csillogó drágakövek beborították a fülét, farkát, mancsait, sőt az egész
testét.
Amikor a fa úgy érezte, hogy a fájdalmat már nem tudja elviselni tovább, úgy
döntött, bezárja szívének ajtaját, és a szent bizalom megtörése után nem
nyitja ki többé senkinek. A hiéna messze volt az ajtótól, de észrevette, hogy
az csukódni kezd. Elindult felé, de az ajtó csukódott, csukódott... A hiéna
pedig jött, jött, próbált közelebb jutni, de alig tudott mozogni a ráaggatott
drágakövektől.
Az ajtó pedig csukódott, csukódott...
Boldizsár Ildikó: Meseterápia (Magvető Kiadó, 2017)
A szerző engedélyét köszönjük!